2018. évi beszámoló

2018. évi beszámoló

“Van olyan, aki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és van, aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.” (Példabeszédek 11,24)

A kárpátaljai testvérgyülekezeteink ezúttal is időben elszámoltak a 2018 őszén a testvérvárosi látogatást tévő delegáció tagjai által átadott támogatás összegével. A támogatást egyházközségünk alapítványa, a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány gyűjti folyamatosan, és juttatja el évente kétszer a ráti és a minaji magyar református egyházközségekbe mindaddig, amíg a kárpátaljai (ukrajnai) helyzet ezt szükségessé teszi.

A ráti gyülekezet 190 000 Ft-ból a diakóniai munka keretében karácsony előtt 30 rászoruló családot segített alapvető és általuk ritkán látott (banán, csokoládé, kávé) élelmiszereket tartalmazó szeretetcsomaggal. Az összeg másik részét a templomnak és a gyülekezeti épületeknek az áremelkedések miatt és a téli időben amúgy is megnövekedett rezsiköltségére fordították.

A minaji gyülekezet a rájutó 190 000 Ft kétharmadából 16 olyan egyháztagot részesített pénzbeli támogatásban, aki egyedülálló, özvegy, rokkant nyugdíjas vagy egészségügyi problémákkal küzd. A támogatás maradék részéből a gyülekezeti épületek és a templom közüzemi költségeihez járultak hozzá.

Szimkovics Tibor nagytiszteletű úr az alábbi gondolatokat osztotta meg velünk az elszámoláshoz csatolt köszönő levelében:

„Hiszem, hogy az Úristen döntései érhetőek tetten minden felénk kinyújtott segítő kézben, hiszem, hogy az Önökkel való kapcsolatunk sem csupán emberi kezdeményezés vagy elgondolás, hanem rögzítve van a mennyei koreográfiában. Hálás szívvel köszönöm meg a kitartó segítséget, tisztelettel gondolok a meg nem fáradó adakozókra. Bízom benne, hogy a tavaszi időszakban ismét találkozunk. Addig is az Úr áldása legyen életükön, családjukon és gyülekezeti szolgálatukon!”

A támogatott kárpátaljai gyülekezetek életéről bővebben itt tájékozódhatnak:

https://www.facebook.com/RatiReformatusok/

https://www.facebook.com/MinajiReformatusEgyhaz/

A Budakeszi Református Egyházközség és a Határon Túli Magyarok Emléktemploma Alapítvány folytatja támogatások eljuttatását a testvérgyülekezetekbe, legközelebb reményeink szerint 2019. május 18-án Debrecenben, a Magyar Református Egység Napján, ahol a mi gyülekezetünk és a kárpátaljai testvérek is részt vesznek.

Kérjük amennyiben módjában áll, juttassa el felajánlását a Budakeszi Református Emléktemplom Alapítvány számlaszámára: 11991102-02125525-00000000, vagy a református templomban, az előtérben csekket is tudunk adni a befizetéshez. Kérjük, a közlemény rovatban mindkét adakozási mód esetén tüntesse föl: Kárpátalja 2019.

Áldás, békesség!

Budakeszi, 2019. március 24.                                                          Sándor László, a kuratórium elnöke sk.